Barcelona (spanyolul [barθe'lona], katalánul [bərsə'lonə]) Spanyolország második legnagyobb városa, Katalónia fővárosa, a területét és népességét tekintve első helyen álló Madrid spanyol főváros „örök riválisa”. A Generalitat de Catalunya, azaz a Katalán Kormány székhelye. Érseki központ és egyetemváros, kiemelkedő európai kongresszusi centrum. Az 1992. évi nyári olimpiai játékok helyszíne. A Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötővárosa.
A Barcelona helyén elterülő legősibb település első lakói a kelta layetánok voltak, akik a Tibidabo és a Mons Taber között telepedtek le.
I.e. 218-ban a helyi monda szerint Hamilcar Barcas karthágói hadvezér alapította meg a mai helység elődjét, mely először az ibér Barcino néven tűnt fel a történelmi dokumentumokban.
I.e. 201-ben Scipio római hadvezér foglalta el, majd Augustus császár idején római kolónia lett - előbb Julia Faventia, később Augusta és Pia melléknevekkel.
414-ben, majd 531-ben a nyugati gótok birtokába került s fővárosukká tették, Athaulf király székhelye volt.
716-ban a mórok Al Hurr kalifa vezetésével elfoglalták és Badsalunának nevezték el.
801-ben Jámbor Lajos Karoling király a katalán őrgrófság fővárosává tette. 874-ben Barcelona grófjai függetlenséget kaptak. Katalónia és Aragónia egyesülése idején Genova és Velence mellett a Földközi - tenger vezető kereskedővárosává vált.
A XVI. században Katalónia fekvése miatt kiesett az Újvilággal való kereskedelem lehetőségeiből, ekkor megrendült Barcelona hatalma is.
1701–13 között, a spanyol örökösödési háborúban a katalánok Habsburg Károly főherceg mellé álltak, szabadságjogokat remélve tőle. 1714-ben a francia Bourbon V. Fülöp csapatai lerohanták a várost és jelentős részét elpusztították.
1778-ban III. Károly felszabadította az Amerika felé irányuló kereskedelmet, ismét megnyílt a nagymúltú barcelonai kikötő s a város a király uralma alatt újra fellendült. A XIX. században a város visszanyerte hajdani jelentőségét a Földközi-tengeren.
1888. május 20-án nyílt az EXPO Universal, majd 1929-ben az EXPO Internacional. A világkiállításoknak köszönhetően Barcelona jelentős vásárvárossá vált.
1931-ben kikiáltották az I. Spanyol Köztársaságot, s ekkor Katalónia függetlenséget kapott. Barcelonában megalakult az első Katalán Parlament, mely a köztársaságpártiakat képviselte. 1937–39 között is itt működött a Köztársasági Kormány, Francisco Franco csapatai csak 1939 januárjában foglalták el a várost.
1975-ben, a diktatúra megszünte után ismét hivatalos nyelv lett a katalán, majd 1979-ben a spanyol képviselőház elfogadta Katalónia autonómiáját, az automóm tartomány székhelyévé pedig Barcelonát nevezték ki.
1992-ben itt rendezték a XXV. Nyári Olimpiai Játékokat.



























A legutóbbi Hozzászólások
@*dtcomment*@@*titolopost*@
@*nome*@